A dokkumi (Hollandia) székhelyű Klaas Westra Transport

A dokkumi (Hollandia) székhelyű Klaas Westra Transport flottájában több olyan Scania teherautó is megtalálható, amelyeket a cég a Kleyntől vásárolt. A négy Scania egyikét a frízföldi szállítmányozó cég pár éve vásárolta, három pedig viszonylag friss beszerzésű. Tjip Westra: „A trucks.nl oldalon ráakadtunk egy olyan teherautóra, amit mintha teljesen a cégünk igényeire szabtak volna. A rákövetkező szombaton el is látogattunk a Kleynhez, ahol Rensszel nyélbe is ütöttük az üzletet, és megvásároltuk a teherautót. Mindez a COVID-19 világjárvány elején történt. Akkoriban bizonytalan idők jártak, így elsősorban használt teherautóban gondolkodtunk. Mivel Rens nagyon szimpatikusnak bizonyult, és a Kleyn óriási választékkal rendelkezik, természetes, hogy visszatértünk hozzájuk, amikor ismét járműbeszerzésre adtuk a fejünket”. A Westra egymárkás, egységes flottában gondolkozik. A Scaniát már ismerik, minden előnyével és hátrányával együtt, így pontosan tudják, mire számíthatnak egy-egy újabb darab beszerzésekor. Néhány teherautót márkakereskedőtől vásároltak, míg mások viszonylag fiatal használt járművek. A Westra saját maga karbantartja járműveit, és amúgy is vigyáz rájuk, így a teherautók várható élettartama igen hosszú.

Tjip a használt teherautóban gondolkozó vállalkozóknak azt javasolja, hogy koncentráljanak egy adott márkára, amelynek a gyenge pontjaival is tisztában vannak. Tjip: „Az is nagyon fontos, hogy az adott feladatra megfelelő teherautót válassza az ember. És persze az sem hátrány, ha a szereléstől sem riadunk vissza.” Ők például a Kleyntől vásárolt teherautókon saját maguk végezték el azokat a kisebb szerviz- és átalakítási munkákat, amelyek révén a járművek teljesen alkalmassá váltak új feladatukra. Ez a kopóalkatrészek cseréjétől fogva egészen akár a tartályok és légterelők kicseréléséig vagy áthelyezéséig terjedt. A testre szabás utolsó lépéseként pedig a teherautókat újrafényezték a Klaas Westra céges arculatának megfelelően. Tjip: „Röpke három héttel a vásárlásuk után a teherautók az összes szükséges átalakítás és a céges arculatnak megfelelő újrafényezés után már munkába is állhattak, ami szintén egy nagy előnye annak, ha használt járművet vásárol az ember.”

Interjúalanyunk nagyapja, idősebb Tjip Westra, a 60-as évek elején alapította szállítmányozó cégét Nes (Dongeradeel) központtal. 1988-ban fia, Klaas Westra a függetlenedés mellett döntött, és dokkumi székhellyel önálló, új céget alapított, amely lassú, de biztos növekedésnek indult. Napjainkban, 2022-ben Klaas a fiaival, Tjippel és Siemonnal közösen irányítja a céget. A cég főként acélgyártmányok szállításával foglalkozik. A Klaas Westra Transport flottája nagyjából 20 nyergesvontatót számlál.